Fáradtan lüktet ifjú testemben
az anyagmozgató vér,
s szemem íriszén tompán csillan
minden fény.

Milliónyi szó süvít el fülem mellett,
s szólítanak engem is,
de visszhangzik odabenn az összes szó,
falak közé osont a virrasztó.

Érzek valamit, talán egy szív dobban,
a plafont bámulva fekszem ágyamban,
s nem érdekel senki és semmi,
üresnek találom a közelit.

Többet érzek, mint körülöttem bárki más,
egyszerű vágyak gyűjtőháza a világ,
de ők keresnek s találnak valakit,
szép test, állítólag abban él az igazi.

Távoli tájak, fallal körülvett városok,
ott sincs semmi megoldatlan őstitok,
de bennem felriadt egy álmodó,
s hiszi, kiutat talál valahol.

Betegség képében bujkál vágyak mögött,
testemre szüksége van, gyógyfűért könyörög,
segítek rajta, erőt ad ha gyengülök,
és tudja, közelebb került a bőrömhöz.

Légy vezetőm, te, vándor mutass
nekem újabb, varázslatos távlatokat,
ne érezzem többé, hogy unatkozik,
feszít odabenn a gondolat.