Megmagyarázhatatlan dolog,
mint, amikor a buszmegállóban állsz
már vagy egy órája,
és nem jön az, ami elvinne téged a boldogságba, ami lehet, hogy csak pillanatnyi,
de az is lehet, hogy nem is az,
hanem borzalom, ami rád vár.
Úgy, mint amikor fehér ingben állsz egy ajtó előtt,
melynek túloldalán,
jól tudod,
ott a purgatórium, de az nem a mennybe,
hanem a pokol bugyraiba készít elő.
Téged, aki már egy órája csak állsz és vársz,
várod a fél nyolcast,
közben a csillagok mind lejjebb ereszkedtek,
a Hold meg csak röhög,
de akár egy felhőre is felszállhatnál
és miközben elképesztő frázisokat hallgatsz,
már tudod, megbuktál.
Nem volt elég a fehér ing,
nem volt elég a szaros csillagod,
legszívesebben innál most egy sört,
legalább az zsibbasszon el,
ha már a nőd nem képes rá.
Elgondoltál, annyi mindent,
megtervezted életed,
jaj, Istenem, de gyönyörű is lesz!
De nem, mert nem vagy rá képes,
még csak ez a kurva busz sem képes jönni.
Pedig azon emberek vannak, igaz nem feketében,
de hátha most, egyszer az életben
szerencséd lesz.
Mártír leszel, ó igen, de szép lesz.
Ősz, hulló falevelek, tiszta depi,
és te ülsz egy padon,
ami a mennyország előtt van,
te csak ülsz egyedül,
és úgy csinálsz, mintha komoly lennél.
És akkor meglát Ő, az a lány,
aki érzi, hogy a szíved is megpróbálja azt utánozni, amit hallgatsz.
Közben a csillagok, már megint a csillagok,
na meg Hold is persze, ők tudják,
te jobb vagy, te különb vagy.
Csak azok a szar emberek nem tudják,
akik előtt mártírkodsz,
és titokban sajnáltatod magad.
Saját magad előtt.
És akkor jön ő.
És leül melléd,
és persze gyönyörű
és akkor te már tudod, minden sínen van.
Ha, de röhög rajtad a Hold,
és baszogatja az agyad:
– Megbuksz, megbuksz!
Semmire nem fogom vinni.
Ez már biztos.
Beletörődhetsz, de akkor azt is tudnod kell,
hogy nem lesz mártírkodás,
nem lesz szép élet.
Mindennap eltervezed, és amikor odaérsz,
észreveszed mennyire is gyenge vagy.
Csak az a kurva busz jönne már,
és elvinne innen jó messzire…