Hull az eső a világra,
Fűre-fára és virágra.
Minden cseppje aranyat ér,
Ez az élet ez a remény.
Minden élet egy regény
Ahány eső annyit ér.
Nyári zápor finom meleg,
Simogató és kellemes.
A gyermekkor ringató,
Gondtalanul illanó.
Hideg-meleg összecsap,
Ebből lesz a nagy vihar.
Minden kamasz lázadó,
Szüleinek támadó.
Ekkor jön a tornádó,
Tör zúz mindent romboló.
Családot szétszaggató.
Szél, hullámok,zivatar.
A Cunami így arat.
Árvizek és sár hegyek,
Nem gyanús ez emberek?
Valamikor is esett.
De az élet tovább ment.
Most a víz a szél az úr.
Nem finom, öl galádul.
Házat otthont elpusztít,
Földet mozdít fát kiírt.
Villám súlyt az égen át,
Csattan, dörög a világ.
Ember – állat elbújna
De bizony már nincs hova.
Mi lesz velünk Istenem.
Vétkünk vajon mi lehet?
Ölünk mi is, pusztítunk!
Fizetni hát megfogunk!
Ki irtottunk erdőt, fát.
Szennyes lett már a világ.
Nincs boldogság, béke sem.
Anyát öl már a gyerek,
Gyerek lő le gyermeket.
Hová halad e világ?
Langyos eső csordogál.
Nem mos tisztára szívet,
Mert már az is gonosz lett.
Észhez térni még lehet.
Kezdjünk hozzá emberek.
Építettünk így mi már,
Építsünk egy új hazát.
Gyermekek és unokák,
Legyen boldog a világ.