Csüngő, barkás virág,
tavalyi hajtáson,
apró, zöld gumócskák
a termő ágakon.

Érlelték évszakok
zöld héj oltalmában.
Nőtt és egyre duzzadt,
a fa lombsátrában.

Lassan feslő titok
megmutatja magát,
csonthéjas gyümölcsre
nem kell már a kabát.

A szél simogatja,
– Vártam a jöttödre!
Kicsusszan vakmerőn,
lehullik a földre,

A diót fölszedi,
megtöri kisgyerek,
markában lapulnak,
finom dióbelek.