Bagoly vagyok.
Olykor fáradt, de most némán figyelek.
Az éj csendes, az óra kattog,
A távolban egy buszféle tompán nyekereg.

Rájöttem, nincs miért.
De így sem, úgy sem ám.
Varázsütésre vártam,
S legott álmatlanul álmodám,
Hogy béke van, mindig béke volt,
Békében működik a változás.
S vele szeretet csendül, hiányzott.
Elhalkuló szavak a fülemben suttognak,
Megfeneklett a lázadás.

Az idő hordta el, mint szüleimet,
S majd engem is hát egy napon.
Ó, miért kell várni, ha van egy béke-sziget,
Csak itt – a szívünkben lapul…

(Pápa, 2012. március 26.)