És lassanként elolvad az én
Az érzés magába szív
Ez a furcsa kettős kényszer
Ma újabb útra hív

Nem, még nem – nem látszik a vége
De az eleje sem segít
Adj ebből még egyet édes
Talán jobban elrepít

Úgy elmennék már – egy más lét után
De a büszkeség visszatart – önmagamban tart
Nézd ez már más világ – nélkülem él tovább
Ne mondd, hogy nem lehet – nem hiszem, hogy nem lehet

Várhatnék – de miért – pálcát tör a múlt
Éveim felett, végzetem felett
Ez a néhány év – itt véget ér
Újra sosem kezdeném

Utoljára körülnézve
A külvilág megtagad
Épp ideje már továbbállnom,
Feledve múltamat

Ahogy azt útra lépek
Nem számít, hogy ébredek
Nem számít már ez sem kedves
Írd csak a többihez.

Amint a végső útra lépek
Nem számít, hova ébredek
Nem számít már, nem számít ez sem
Nem számít, nem számít már!