Egymagában,

Egyszobában,

Ül csendesen magában

Egy magányos kislány.

 

Fény szökik be az ablakon,

S bevilágítja a szobát,

Hol a  kislány az aztalnál

Egymagába sírdogál.

 

Sír és rí,

A könnye végtelen.

Szegény kislány!

Mily hitvány a világ!

 

Suhanna a szelek szárnyán…

Beteljesítené minden álmát.

Megérintenínk együtt a csillagokat!

S beragyognánk az egész világot.

 

Csillag ragyog fenn az égen

Barátok közt bőségesen.

Drága lélek, naplemente,

Zúg a tenger,vihar tombol.

 

Vonít a farkas,

Hallom a hanját,

Átsüvíti a hegyeket,

Kérdezem magamtól:

Most mit tegyek?

 

Látom a félelem meztelen arcát,

Sötét  szemével kacsint reám,

A szó veszélyes fegyver,

Összetör, megőrjít.

 

Hideg utcák, s búsak  a házak,

Árnyak járják az utcákat,

Sötét világ mélyén vagyok,

A fény árnya csak andalog.

 

Emberek hangja töri meg a csendet,

Kilépek a világba és nem nézek hátra.

Egyenesen megyek előre,

És megbotlom egy kőbe,

Arccal lefelé esem a földre,

Lábnyomok vezetnek a csendes erdőbe.

Szellem libben felém,

Valyon mit rejt az éjj?

Monoton életbe izgalmakat keres,

De a peronon azt nem lehet.

 

Ködfátyol borítja a világ titkait,

A sorstalanok tébolygó útjait.

Rég elfeledett ,, fegyverek ,,

Most újra fellélegezhetnek.

 

Ha szembejössz önmagaddal ,

Lehajtod a fejedet,

Angyali üzenet,

A szív tükrében megleled.

Lesz – e valaki, ha csukva marad a szemem

Ki elengedi sírva majd a kezem?

Lesz -e valaki, akinek hiányozni fogok,

Ha örök álomra jutok?

Kinek szíve meghasad, mikor rám gondol

És nem feled el sosem?

 

Miért van annyi árva?

Meggyötört?

Hogy oltalmat nyerjen a karjaid között!