Amikor kialszik a fény,

Sürü, sötét , ködös az éj,

Csak farkasüvöltés van.

Valahol a távolban.

Át száz domboldalon,

Ott van egy kis major.

És hol nap korán kél,

Korán látható a fény.

 

Sürü erdő, árnyak,

Ezernyi madár hallgat.

Álmok keringőznek,

Nimfák táncolnak.

 

Csendes az erdő,
semmi teendő.

Árnyak suhannak az ösvényen át,

Egymagában virít a rózsaszál.

Éktelen harag,

Békesség foszlás,

Háború törés.

Zene…pendülés.

 

Csillingel a harangvirág,

Felébred már a halott világ.

Álmok hada gyülekezik.

Hal a tó mélyére leülepszik.

 

Bezár az ajtó, bezár az élet,

De a másvilágban újraéled.

Harmatcsepp a füvön,

Édes élet, édes álom,

A földben nyugalmat találok.

 

Valaki álomösvényen lépeget,

Az az ember ki lehet?

Álomhajó, végtelen távol,

Kacsintó csillag, örök álom.

 

Bolyong a keringő kajla,

Ha egyeltalán volt valaha.

És eltünik messze a távolba

Besüppedve a  mély homályba.

 

Csendes az erdő,

Semmi teendő.

Semmi, semmi.

Kihaltak az utcák, üresek a terek,

eltűntek az emberek, éjfél közeleg.

 

Szárnyakat varr a fény,

Könnyeket hullat az ég.

Fekete domb, fekete erdő,

Fekete szív ….

tündöklő sötétség.

 

Valahol fenn van egy csillag,

Mi minden szívet megdobogtat,

Fényes napfényt nem szerette,

Hanem a  sötétség urát követte.

 

Tétován állva, a sötét homályban,

Hazudna a fénynek ,

S a sötétnek,

Az álszent kedvesnek,

A csendnek.

 

Koromsötétség ,

Hangtalanul,

Gyászoló szívek

Céltalanul.

 

 

Végtelen ég,

Áttörő sötétség.

Fagyos levegőn reszkető

Legméltóbb ajándék.

 

Csillagok suhanak a szürke homályban,

a sötét égbolt holdjának

ezüst árnyában,

és bevilágítjík a nagyvilágot.

 

Lehull egy könnycsepp,

Elmúlt egy élet,

Másvilágban újraéled?

Hol ember nem jár,

A lélek útján

Az a csillag fenn égen,

Az én minden reménységem.

 

Azt mondják….

ember nem lehet,

Az egy angyal,

aki téged

nap mint nap figyelget.

Uriel angyal az,

Tündöklő fényesség,

Jelzi a gonosz közeledtét,

És fényével eloszlatja.